Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az érsekvadkerti csoda

2015.07.20

Ismét felkerekedtünk, és útra keltünk. Ezúttal az úti cél Érsekvadkert volt: a CSODA jegyében. Ez azonban nem csupán utunk jeligéje volt, meg is találtuk és mi magunkát is éltük.

Szokásunkhoz híven nem egy átlagos kirándulásra indultunk. Utunk nem csak kihívásokkal, meglepetésekkel is fűszerezve telt. Az öt nap alatt együtt fedezhettük fel életünk apró, olykor észrevehetetlennek tűnő csodáit. Köszönettel tartozunk Erzsi néninek, aki szállást, ételt biztosított nekünk, és lélekmelengető gondolatokkal gazdagította napjainkat.

48.jpg

Bár az idő először, még Visegrádon a bobzás közben és a Királyi Palotában barangolva úgy tűnt, nem nekünk kedvez majd, végül kicsit túl sok jót is kaptunk belőle a Jóistentől. A kompra felszállva már igencsak jó idő kerekedett. 

2015-07-14-15.50.01.jpg

Imáink tehát meghallgattatásra találtak, talán egy kicsit túl jól is sikerült, hiszen az utolsó napokban igencsak 40 fok közelébe kúszott a hőmérő higanyszála.

A melegen a forró palócleves és a frissensült laska sem segített, de az ízük kárpótolt mindenért. Mi magunk is nyújtottuk, sodortuk a tésztát, majd a faluházban töltött néhány órás ebéd és helytörténeti tárlat megtekintése után megismerkedtünk a rovásírással és íjászkodtunk is. Míg a szunnyadó tehetségek íjaiból a nyilak záporoztak, addig a csapat másik fele az újonnan megtanult írásmód révén ajándékozott egy-egy szép gondolatot a csapatnak.

33.jpg

dscn8202.jpg

A tereskei templom szintén páratlan élményt nyújtott számunkra. A közös éneklés azon a szent helyen egy emberré formálta a csapatot: e hangulat jegyében vágtunk neki a délutáni ismeretek elsajátításának. A baj csak az volt, hogy ennek is vége lett, és nyugovóra térve mindenki teljes lelkületében készülhetett a másnapi útra.

Újfent feszegettünk határainkat: szó szerint és átvitt értelemben is. Szlovákiában töltöttünk egy napot: Selmecbányán jártunk és Szentantalban a Koháry-kastélyt fedeztük fel. Vagyis ismét nem maradtunk országhatáron belül, ráadásul Selmecbánya nem kimondottan a kerekesszékesek „paradicsoma”. Amikor Helga a város turistaközpontjában érdeklődött a lehetőségekről, azt mondták, hogy kerekesszékesekkel nem érdemes útra kelni. Ennek ellenére megtettük, hiszen nem is ismerjük azt a szót, hogy akadály. Ennek leküzdéséért munkálkodunk nap mint nap.

A város főterére érve pedig egy csodát is megtapasztaltunk. Magyar szót hallottunk, ráadásul egy helyi idegenvezető hölgy személyében kaptunk egy kis rögtönzött idegenvezetést, kedves szavakat és invitálást. Mivel nem sok időt tudtunk a városban tölteni, komolyan fontolóra vettük, hogy egyszer még visszatérünk erre a csodás helyre.

dscn8291.jpg

A péntek a fürdőzés jegyében telt. Egerszalók felé vettük utunk, és végiglubickoltuk a napot. Sajnálatos azonban, hogy nem tarthatott mindenki velünk, ugyanis sérülésekben sem volt hiány. Hajnikánk már az első napon lezúzta a térdét és feltörte a száját, Rolandunk pedig még utazás előtt gondoskodott róla, hogy idén se maradjon sérülés nélkül. Attila az állatorvosnak próbált segíteni, azonban a birka „elintézte” neki a hőstettéért járó tetanuszinjekciót. Pistink a borotvával próbálta felvenni a harcot, azonban a győzelem nem volt zökkenőmentes. A két bátor férfiú azonban mégis velünk tartott.

77.jpg

Este az „angyalkázáson” végre kiderült, ki kinek az őrző-védője, segítője volt a kiránduláson. Csodák ide vagy oda, ezen a téren még van mit fejlődnünk. A próbálkozások nagyon jók és olykor megmosolyogtatók voltak, de még mindig sok angyalka nem terjesztette ki kellő mértékben a szárnyait.

Ez a játék azonban egy lényeges dologra időről időre emlékeztet bennünket: a másikra való odafigyelés nagyon fontos. Nem csupán a magunk érdekeit szem előtt tartva indulunk útnak minden évben, hanem egy csapatként, figyelve a másikra, megbecsülve mindazt, amit társainktól kapunk.

Bár mindenki máshogy tud segíteni, a lényeg a szándék, ahogy az angyalkázás során is. Egy kerekesszékes emberke közel sem tud olyan aktív lenni fizikailag, mint többi társa, lelkiekben viszont annál többet adhat. Erről szólt a mi öt napunk: egymást feltölteni belülről. Bár, amikor hazaértünk, csak a fáradtságot éreztünk testünkön, de lelkünk a magasban szárnyalt a szentendrei skanzenből és a hajókirándulásból Mórra érkezve. Az apró-cseprő viták emléke egy szempillantás alatt elillant és otthon az élményeket, pillanatokat végigpörgetve már csak jóérzés töltötte el szívünket.