Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy nap a fogyatékkal élőkért

2016.05.25

Kicsit sarkalatosnak tűnik a cím, de hiszem, hogy így volt ez szombaton, immáron negyedik éve Móron, a Fogyatékkal élők napján. Ezen a napon épek és érült társaik együtt tapasztalhatják meg, hogy a másságuk valójában nem egy szakadék, hanem egy összekötő kapocs, amely május 21-én ismét egységgé formálódott.

A különféle kézműves foglalkozások, a feladatok és a tánc révén nem számított, hogy ki honnan jött, vagy éppen milyen fogyatékossággal éli életét. Az önfeledt pillanatok és természetesen a jó idő állt a nap középpontjában.

Idén először végre szabadtéren, a Szent István Parkban, valamint a Radnóti Miklós Általános Iskola udvarán és tornatermében volt a rendezvény. Nagy öröm volt ez a májusi szeszélyes időt tekintve. Így például Krizbai Teca koncertje alatt mindenki kedvére alkothatott, játszhatott, ismerkedhetett.

A napot a NEMADOMFEL Együttes koncertje zárta. Sajnos a nap éppen odasütött, így többen távolról figyeltek, azonban a kitartóak még egy kisebb bulit is csaptak az iskola udvarán.

13239091_732841936855875_3537499552069619122_n.jpg

Azt hiszem, ilyen tartalmas program még nem volt egyik évben sem. Velünk volt Krutzler Gergő, vak harmonikás, és Ábele Helga, szintén nem látó művész játszott zongorán. Emellett Kugler Zsuzsanna és Lepsényi Bálint (Bice-Bóca) verselt szavaltak, és fellépett a Gárdonyi Iskola diákja, Balogh Alexandra, valamint a Szent Kristóf Ház és a Bice-Bócák is. Délután pedig zumba és madaras bemutatóval is készültek a szervezők.

Az egyes alkotásokat bárki hazavihette, így az élmények sora mellett ezek az apróságok is egyfajta emlékként szolgálhatnak. Azonban fontos, hogy ezeket a pillanatokat most ne tegyük el a szekrénybe, egy rejtett zugba, hanem viseljük büszkén nap mint nap, az év bármely napján.

A napról készült blogbejegyzésünket a Mindennapi csodák oldalán olvashatjátok.

A napról készült képgalériánkat a Bice-Bóca Egyesület Facebook oldalán tekinthetitek meg.

tamogatok-kep.jpg