Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Látogatóban a Sörédi táborban

2018.08.09

 

Augusztus 2-án meglátogattuk a Söréden táborozó bócákat, ahol nem a teljes csapat van jelen de kiegészülnek a Szent Kristóf és más hasonló intézményekből érkezőkkel.

Délután indultunk el nyolcan, hogy megnézzük, miként is töltik az időt a táborozók.

Kedves, rendezett kis házhoz érkeztünk (a templom mellé), melynek udvarán fából készült pavilon adott árnyékot és lehetőséget a szabadtéri programok megrendezéséhez. Mögötte pedig több sátor is állt, az ott lévő segítőknek nyújtva szállást.

A viszontlátás öröme után Helga hamarosan már kívánságműsort tartott a kért dalokból gitárja segítségével.

38406395_1037099106439992_5998977334256861184_n.jpg

38433228_1037094589773777_5942549173453717504_n.jpg

Mi többiek, ha éppen nem énekeltünk, akkor beszélgettünk a táborlakókkal.Ők pedig nagyon lelkesen mesélték el, hogy mit is csináltak az elmúlt napokban.

Vasárnap érkeztek és hétfőn már el is kezdődtek a programok. A délelőtti kézműves foglalkozás után az Ikarusz Néptánc Együttes járt náluk hatalmas sikert aratva. A bátrabbak még az üveges táncot is kipróbálhatták a táncosok segítségével.

Kedden aztán Balatonfűzfőn járt a csapat, ahol több kört is mehettek a bobbal nagy-nagy örömükre.

Szerdán lampion készítés színesítette a programot, majd pedig hangszerbemutató következett.

Csütörtökön ismét kézműves foglalkozás volt délelőtt, illetve a Móri Városi TV munkatársai is ott jártak.

Ezeknek a foglalkozásoknak köszönhetően már szinte minden táborozó kezén különböző színű és formájú karkötők, valamint nyakukban más-más hosszúságú láncok voltak, mutatva, hogy igen szorgalmas kis táborlakók vannak itt.

Hamarosan megérkezett Sergio Atya, és néhány percnyi beszélgetés után mindannyian átvonultunk a templomba, ahol egy kicsit bensőségesebb misén vettünk részt mint az általában lenni szokott.

38405316_1037096656440237_3497110952501837824_n.jpg

38280543_1037097203106849_9126154485742174208_n.jpg

Ezután ismét a pavilon alatt töltöttünk néhány órát énekelve, beszélgetve. Közben a lányok és a fiúk szállását is megnézhettem.Sőt, azt is megtudtam,hogy a szórakozás mellett bizony feladatuk is van, melyek az ebédlőben elhelyezett táblán vannak felírva.

Aztán lassan eljött a hazaindulás ideje,mely egybeesett a vacsoraidővel is, így elköszöntünk. De azt még megtudtam, hogy a szombati táborzárás előtt, pénteken még egy Ki mit tud? és egy hatalmas buli vár az ott táborozó Bice-Bócákra és társaikra.

Remélem, hogy az alapítványnak a táborvezetőknek és a segítőknek köszönhetően az elmúlt hosszú évekhez hasonlóan még sokszor lesz alkalma és lehetősége a bócáknak és társaiknak a táborozásra.

Szászné Ildikó