Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Makói boldogságmorzsák

2017.07.19

Idén a boldogság jegyében indultunk nyaralni, az úti cél pedig Makó volt. Nem ettünk sok hagymát, de cserébe feltöltődve, élményekkel telve tértünk haza.

20158495_1328480017268770_1386944959_n.jpg

Július 13-án, csütörtökön indultunk az idei bócanyaralásra. Mindenki nagyon várta már, hogy eljöjjön ez a nap. Imádkoztunk a jó időért, és az égiek ismét kegyesek voltak hozzánk. Pénteken a Szegedi Szabadtéri Játékokat szerencsére nem mosta el az eső. Külön öröm volt ez számunkra, ugyanis az esőnapra már nem volt szállásunk. A sors iróniája, hogy az Ének az esőben című darabot néztük meg, de szerencsére még ez sem csalogatta elő az esőfelhőket. 

De ha már víz, nem maradtunk szárazon szombaton sem. A vacsorára indulva – ami szerencsére nem volt messze – elkapott minket egy „frissítő” nyári zápor, mindez az éjszakai fürdőzés előtt. Vízből tehát nem volt hiány, a Hagymatikumban is kiáztattuk magunkat. De valahogy pont akkor és úgy esett, hogy inkább csak mosolyogtunk rajta.

Nem volt gatyarohasztó meleg, de nem is hiányzott. Igazi kirándulós időnk volt. Soltvadkerten megálltunk fagyizni: sütött a nap, pont jó időnk volt – nem győztünk válogatni a rengeteg, finomabbnál finomabb fagyi közül. Majd Kecskemétre érve is csodás napsütés fogadott minket. Itt a planetáriumban töltöttünk tartalmas időt, majd meg sem álltunk Makóig, ahol a Szent István Egyházi Általános Iskola kollégiumában voltunk elszállásolva.

Nem sok időnk volt körbenézni, már siettünk is vacsorázni. Igazából, ha jobban belegondolok, idén az esti nagy beszélgetések, játékok elmaradtak, helyette színházban, éjszakai fürdőzésen voltunk. Megvolt ennek is a varázsa. Azt nem mondom, hogy mindenki kipihent volt, mert egyik nap sem aludtunk időben. 

Még az első, nyugisabb napra is jutott történés. Egy fájó foggal kezdődött minden… Az egyik társunk már az út elején panaszkodott egy rossz fogára, és estére odáig fajult a dolog, hogy az ügyeletre mentek, ahonnan egy magánorvosnál kötöttek ki. Aztán pedig jól eltévedtek. 

Az „ismerd meg Makót” mozgalmat két bócás sikeresen teljesítette, mi pedig – természetesen utólag – négy napig ezen viccelődtünk, hiszen szerencsére épségben hazaértek.

És, hogy ne legyen bócanyaralás igazi „történés” nélkül, sajnos egy másik társunk az utolsó este annyira rosszul lett, hogy a kórházban kötött ki. Örömünkre rendben hazaengedték reggel, de aggódva tértünk nyugovóra éjszaka. Vasárnap reggel, viszontlátva őt azonban már önfeledten élveztük az utolsó napot és a szarvasi Mini Magyarországot. A makettpark gördített ugyan akadályokat elénk, de megbirkóztunk vele. A kavicsos úton a kerekesszékekkel való közlekedés több volt, mint érdekes, de az ottlátottak kárpótoltak mindenért.

Sok szépet látunk, tapasztaltunk a négy nap során. Szeged azt hiszem, mindenkinek a szívébe lopta magát. A város hangulatát, a dóm szépségét, a szabadtéri színház élményét még sokáig emlegetni fogjuk. És persze a kisvasútról és a Szegedi Vadasparkról se feledkezzünk meg. Rengeteg maradandó emléket gyűjtöttünk, sok szép közös élménnyel gazdagodtunk. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az utunkhoz.

Az utunkról készült blogbejegyzésünket a Mindennapi csodák blogon olvashatjátok.