Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Máriapócs beszámoló (2013)

 A Szűzanya oltalma alatt – Máriapócson jártunk

 

Ismét túl vagyunk egy újabb „bócanyaraláson”. Megint nem a szomszédba utaztunk, de talán ez már nem is olyan meglepő. Idén igazi zarándokútra indultunk, és feltöltődve, élményekkel gazdagon tértünk haza. Utunk mottója inkább egyfajta kérésnek fogható fel: „Az úton, kérünk, el ne hagyj…”. És mi végig éreztük, hogy a Szűzanya velünk van: nem azért, mert jó időnk volt és Máriapócson voltunk, hanem, mert hittünk benne.

dscn4320.jpg 

A hajnali kelés után – ahogy Zoli bácsitól később megtudtuk – 374 kilométer buszút várt a csapatra. De Olaszország, Erdély után ez már meg se kottyant. Tettünk egy pihenőt Poroszlón az Ökocentrumban, majd az ottani hatalmas séta után ismét buszra szálltunk, és meg sem álltunk Máriapócsig.

A hely hangulata szinte azonnal magába szippantott minket, nem véletlen, hogy haza sem akartunk jönni. A kedves, melegszívű fogadtatás pedig csak hab volt a tortán. Bár a templomba csak másnap délelőtt mentünk át, az ajtón kilépve ez a csodás panoráma fogadott minket. Az esti záráskor már éreztük, hogy különleges helyre csöppentünk.

dscn4408.jpg

Másnap a templomban nem csak a kegyképet látogattuk meg, hanem különleges történekkel is megismerkedtünk, melyek átjárták szívünket, és még napokig emlegettük őket. Mint megtudtuk, ezek nem is magához a kegyképhez kötődnek, a csoda Pócson lakozik. I. Lipót császár ugyanis az első könnyezés után elvitette a képet Bécsbe, és egy másolatot adott a pócsiaknak.

Bár a helyiek nagyon elkeseredtek, amikor elvesztették egyetlen reménysugarukat, később újabb könnyezés következett. Ez összesen háromszor történt meg, utoljára 1905-ben. A délelőtt folyamán számos olyan történetet hallottunk, melyek egytől egyig Pócshoz kötődnek: ezekkel is egyre jobban közel kerültünk Szűz Máriához.

Délután, hogy egy kicsit elraktározhassuk magunkban a hallottakat, a helyi termálmedencében csobbantunk egyet. Napunkat Sándor atya esti záró gondolatai koronázták meg: ezekkel tértünk nyugovóra. Szükségünk is volt a pihenésre, hiszen másnap hosszú nap várt ránk: a nyíregyházi állatkert volt soron.

 lpic9979.jpg

Egy nap is kevés volt ahhoz, hogy bebarangoljuk az állatparadicsomot, de a látottak kárpótoltak mindenért. Voltunk fókabemutatón is, ahol a tolókocsis manőver nem indult könnyen. Nem sikerült a legjobb helyet megcsípnünk az egyébként is szűkös területen, többször kellett szólnunk másoknak, hogy bizony ezek az emberek nem véletlenül ülnek (és nem állnak): legyenek kedvesek arrébb állni. Szép lassan aztán kezdtek „megszelídülni”, és azok, akiknek először szólnunk kellett, küldték el az emberek azért, hogy a mieink lássanak.

Este azért már éreztük az egész napos felfedezőút következményeit. Az előző napi scrabble (szókirakós játék) annyira sikeres volt, hogy többen szerettek volna újra játszani, ám a vacsora után inkább egy nyugodt beszélgetés és az ágy mellett döntöttünk.

Hazatérésünk előtt Nyírbátorba, a római katolikus templomba és a Báthory kastélyba vettük utunkat, majd a nyári jó időre való tekintettel a Sárkány Fürdőben is megmártóztunk. Végre önfeledten pancsoltunk, és ráadásul gyógyvízben tettük mindezt. Este ugyan már (kissé fájó szívvel) készültünk a hazaútra, mindenki várta már a másnapi csokigyárlátogatást. Legjobban talán Zsuzsika, aki már Móron arról beszélt, hogy csütörtökön végre megyünk a pesti csokimúzeumba. Persze, mondtuk neki, hogy az még odébb van, de hipp-hopp, elrepült ez a néhány nap, és búcsút intettünk – de reméljük nem végleg – Máriapócsnak.

A buszról leszállva egy újabb este következett, immáron zárás nélkül, a saját ágyunkban. Nem volt játék, éneklés sem, csak a már megszokott környezetünk, amely a lefekvéskor mégis olyan idegennek tűnt…

 

Czipperer Dia

 

További képek az útról Képgalériánkban tekinthetők meg.